Klasszis rendezvények

Tényleg jó ötlet a vagyonadó? Klasszis Klub Live László Csabával

Klasszis Klub Live László Csabával

Időpont
Vendég

László Csaba

Jelentkezés Hozzáadás a naptárhoz
További rendezvényeink

Ajánló

Az őszbe fordulva felpörgött a hazai közélet – ami persze már így sem volt eseménymentes az áprilisi választások, majd a májusi kormányalakítás óta. Megalakult például a vezetője kiválasztása miatt bírálatok kereszttűzébe került Nemzeti Vagyonvédelmi és Vagyonvisszaszerzési Hivatal. Kérdés, mennyire lehet hatékony, magyarul mennyit tud visszaszerezni az elmúlt 16 évben jogellenesen magánzsebekbe került pénzekből. És ami a lényeg: ha sikerrel jár, akkor mikor tud az állam számolni ezekkel a vagyonokkal, mihez kezdhet vele, azaz hogyan teheti pénzzé azokat – már ha ez a cél.

Márpedig forrásra igencsak szüksége van a Magyar-kormánynak. Most már tudjuk, hogy az idei GDP-arányos költségvetési hiány még a közelében sem lesz az Orbán-kormány által tervezett 3,7 százalékos mínusznak. A választások utáni átadás-átvételt követően Kármán András pénzügyminiszter 8,3 százalékos deficitet „talált”, amelyet csak kis részben tart lefaraghatónak. Most 7,5 százalékot tart reálisnak, erre alapozva készült el a 2026-os pótköltségvetés.

S máris a nyakunkon a 2027-es év, amelyre vonatkozó büdzsé tervezetét október közepére ígérte a pénzügyminiszter. Nem könnyű a helyzete. A Tiszára szavazók értelemszerűen elvárják, hogy Magyar Péterék minél többet valósítsanak meg a választási ígéreteikből, ami összességében jelentős kiadási tétel lehet.

László Csaba szeptember 30-án, szerdán 15 óra 30 perckor lesz a Klasszis Klub Live vendége

Ezek egyik fedezete lehetne elvileg a visszaszerzett vagyon, ám dőreség azt feltételezni, hogy ezek esetleges pénzzé tételéből már jövőre beforgathatók jelentős összegek. A másik potenciális fedezet már biztosabb, ezek az összességében 16,4 milliárd euróra rúgó uniós források, amelyek ha idén nem is, 2027-ben már érezhetőbben hozzájárulhatnak a gazdaság felpörgetéséhez.

Utóbbi feladat súlyát érzékelteti, hogy bár az összességében három éve stagnáló hazai GDP a idén elkezdett gyarapodni, az első féléves 1,7 százalékos plusz következtében még nem sok pénzzel gazdagodhat az állami költségvetés. S a Magyar Nemzeti Bank a legfrissebb Inflációs jelentésében 2027-re is csak 2,9 százalékos bővülést vár – 2028-ra viszont ha hajszállal is, de ennél alacsonyabbat.

Vajon hogyan lehet így teljesíteni a Magyar-kormány által célba vett euróbevezetés feltételeit? Az egyre nyilvánvalóbbnak tűnik, a Kármán András által megjelölt 2030-as dátum nem azt jelentheti, hogy már akkor az uniós pénzzel fizethetünk. Hanem a legjobb esetben is csak azt, hogy belépünk az euróbevezetés úgynevezett előszobájába, az ERM II-rendszerbe, ahol két éven át kell stabilan tartani a forint árfolyamát az uniós fizetőeszközzel szemben, s egyúttal teljesíteni a maastrichti kritériumokat.

Amelyek közül jelenleg csak az inflációst pipálhatjuk ki – mekkora fordulat ez ahhoz képest, hogy valamivel több mint másfél éve, 2025 elején még az egész EU-ban a magyar fogyasztóiár-index volt a legmagasabb! A többi kritérium közül a költségvetési hiány 3 százalékosra való leszorítása tűnik a legnehezebbnek. Noha a 60 százalékos GDP-arányos államadósság elérése is távolinak tekinthető, ám itt nem a konkrét számot, hanem az ahhoz vezető pozitív tendenciát kell felmutatni.

Ezeket a témákat tervezzük átbeszélni László Csabával, a 2002-2004 közötti Medgyessy-kormány pénzügyminiszterével a következő Klasszis Klub Live-ban. A szeptember 30-án, szerdán 15 óra 30 perckor kezdődő egyórás élő adásban azonban szokás szerint nemcsak mi, hanem olvasóink és nézőink is kérdezhetnek vendégünktől.

>> Jelentkezzen most!

További rendezvényeink

Klasszis Befektetői Klub - 2026. szeptember 2026. szeptember 24. 16:30

Klasszis Befektetői Klub - 2026. szeptember

Szeptemberi klubrendezvényünkön szó lesz arról, mi vár a befektetőkre az adózási és szabályozási változások fényében, merre tart az állampapírok piaca, hogyan lehet a legtöbbet kihozni a hosszú távú megtakarításokból és mit érdemes most tudni az ingatlanbefektetésekről. A Klasszis Befektetői Klub ezúttal is olyan kérdéseket jár körül, amelyek közvetlenül érintik a kisbefektetőket és a professzionális piaci szereplőket egyaránt.

Klasszis TopDesign 2026 2026. szeptember 30. 23:59

Klasszis TopDesign 2026

A Turizmus Online.hu szerkesztősége 2026-ban is meghirdeti a hazai Horeca-szakma területén egyedülálló, a hazai szállodásokat, kisebb-nagyobb vendéglátóhelyeket megszólító Klasszis TopDesign szakmai versenyét.

Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis!  2026. október 20. 10:00

Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis!

Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! Pénzügyi tudatossági verseny technikumoknak és szakképző iskoláknak